Színházban járt az alsó tagozat
Az alsó tagozatos diákjaink ma Kecskemétre utaztak a Katona József Nemzeti Színházba, ahol a Hamupipőke című zenés mesejáték varázsolta el őket.
Az alsó tagozatos diákjaink ma Kecskemétre utaztak a Katona József Nemzeti Színházba, ahol a Hamupipőke című zenés mesejáték varázsolta el őket.
A mai napon rendezte meg a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola a városi szavalóversenyt a 3-4. évfolyamos diákoknak. Iskolánkat két tanuló, Minkó Henrietta és Vörös Bence képviselte, akik nagyon ügyesen szerepeltek, büszkék vagyunk rájuk! Köszönjük a szülők támogatását és tanítójuknak, Kelemen Zitának a felkészítést!
A Magyar Parasport Napját minden évben február 22-én ünnepeljük. Nagy örömünkre szolgált, hogy Pap Bianka kétszeres paralimpiai-, ötszörös világ- és hatszoros Európa-bajnok magyar úszót láthattunk ma vendégül iskolánkban, aki mesélt élményeiről, kitartásáról, a sport szeretetéről diákjainknak. Felemelő érzés volt őt hallgatni.
A 2026. február 20-án megrendezett farsangi ünnepségen az iskola minden évfolyama részt vett. Az elsőtől nyolcadik osztályig a tanulók zenés, táncos produkciókkal készültek, amelyek nagy sikert arattak a közönség körében. A műsor után kezdetét vette a kötetlen farsangi mulatság. A diákok Just Dance videókra táncolhattak, emellett más játékos feladatok is szórakoztatták a résztvevőket. Lehetőség volt […]
2026. január 28-án, szerdán délután zajlott a Kisteleki Általános Iskolában a Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny területi fordulója, amelyen Fődi Barbara, Molnár Dávid, Jaksa Martina és Niemeyer Mátyás képviselte iskolánkat. A gyerekek nagyon szépen szerepeltek a megmérettetésen, Matyi pedig II. helyezést ért el. Gratulálunk és köszönjük a felkészítést Lantosné Horváth Irénnek!
2026. január 28-án szervezte meg az alsós munkaközösség az iskolai versmondó versenyt. Szebbnél szebb verseket hallhatott a közönség. Köszönjük annak a 18 tanulónak, akik szebbé tették a délutánt verseikkel. Köszönjük a szülők, tanító nénik támogatását, segítségét. A következő eredmények születtek: 1-2. évfolyamon: 1. helyezést ért el Csiba Mátyás (1. osztály) 2. helyezést ért el Szabó […]
2026. január 19-én zajlott le a Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulója a felső tagozaton. A megmérettetésen 13 tanuló olvasott fel változatos szövegeket a háromtagú zsűrinek. Az eredmény a következő lett: 5-6. évfolyamon 1. Molnár Dávid 2. Fődi Barbara 3. Gera Hanna 7-8. évfolyamon 1. Niemeyer Mátyás 2. Jaksa Martina 3. Rónyai Rajmund Gratulálunk […]
A Gödöllői Városi és Térségi Uszodában szervezte meg a Fodisz az Országos Úszó Diákolimpiát. Nagyon büszkék vagyunk tanulónkra, Czettner Csongorra, aki 50m gyorsúszáson 1.helyet 50m hátúszáson 1.helyet 50m mellúszáson 1.helyet ért el! Gratulálunk kitartásához, elhivatottságához! Sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!
Az iskola 4. osztályos tanulói idén negyedik éve vesznek részt a Boldogságóra programban. Havi rendszerességgel dolgoznak fel egy-egy témát, beszélgetnek, mit jelent számukra a boldogság, hogyan tudnak jót cselekedni. Nagy örömünkre a 2025/26-os tanév decemberében elnyerték a hónap csoportja címet.
Szívből gratulálunk Csiba Nimród 3. osztályos tanulónak, aki a Csodálatos emlősvilág című országos természetismereti projektversenyén a 3-4. osztályos korcsoportban I. helyezést ért el. Köszönjük a szülők támogató segítségét!