„Olvasás éjszakája” a felső tagozaton

Posted on Posted in Híreink

2024. szeptember 20-án rendeztük meg az „Olvasás éjszakája” programot a felső tagozaton. Fő célunk az olvasás népszerűsítése, megszerettetése volt olyan formában, ahol a gyermekek személyisége játékosan fejlődhet úgy, hogy közben a közösség is pozitív irányba alakul. A program témája a 2024-re kijelölt nyári olvasmányunk, Békés Pál: A Félőlény című regény volt.
A felkészülés már a nyári szünetben elkezdődött, hiszen a leendő 5-8. osztályos tanulók és a felső tagozaton tanító osztályfőnökök és szaktanárok a nyár folyamán mind elolvasták a könyvet. Már a tanév kezdetén sok pozitív visszajelzés érkezett a regényről, több gyerek is lelkesen számolt be az olvasmányélményéről, és a magyarórákon már az is kiderült, hogy a regény rejtett üzenetét megfejtették, megértették még a legfiatalabbak tanulók is: „Szörnnyé válni könnyű, nagyon könnyű; nem lenni azzá, az a nehéz.”
A pedagógusaink már augusztusban elkezdték a készülődést a programra, hiszen a regény alapján mindenki a szakjához illeszkedő feladatokat tervezett, készített elő. A gondos munka és alapos tervezés meghozta gyümölcsét, hiszen egy nagyon jó hangulatú, játékos program bontakozott ki az este folyamán, ahol nagyszerűen érvényesült a közösség összetartó ereje, és a játszva tanulás hihetetlen energiákat mozgatott meg gyermekben, pedagógusban egyaránt.
A programra 17.45-re érkeztek meg a felső osztályok az iskolába, és 18.00-tól már el is kezdődött a nyolc állomásból álló akadályverseny az iskola területén 7-9 fős csoportokban. Az akadálypályán az előzetesen elkészített menetlevéllel, vagyis könyvborítóval lehetett végig menni, amely tartalmazta a pontozólapot is.
Nacsáné Kopasz Katalin tanárnő a regény szövegéből készített rádiójáték hanganyaggal várta a gyerekeket, amelyből rövid előadások születtek. Lantosné Horváth Irén tanárnőnél a regényhős könyvtárának a létrehozása volt a cél. Ehhez először az emlékfáknál kellett villámkérdésekre válaszolni, ahol minden egyes helyes válaszért egy ifjúsági regény céduláját szerezhették meg. Ezeket a könyvcímeket kellett utána szoros betűrendbe állítani a fák közé kifeszített madzagokra csipeszekkel. Lantos tanár úr egy szörnyes akadálypályát épített a játszótér mellett, amelynek az utolsó állomása a Belső Kongó volt, melyet kislabda célba dobással lehetett legyőzni. Novákné Vízhányó Erzsébet tanárnő a magaságyásoknál várta a versenyzőket, akiknek a feladata az volt, hogy a regényben felsorolt erdei fákat, növényeket bemutassák E/1.-ben. A kreatív szövegeket a növények illusztrációjával is kiegészítették. A technikateremben Czirokné Krizsán Zsuzsanna, igazgatóhelyettes és Vörösné Bondor Rózsa, igazgatónő irányítása alatt építettek egy-egy szörnyet az előzetesen összegyűjtött újrahasznosítható alapanyagból a csoportok. Tisóczki Jánosné Anita néni feladatát a konyhában oldották meg a csoportok. Itt az előre megvásárolt és felajánlott alapanyagokból készítettek a gyerekek „szörnyes” szendvicseket. Kovács-Sebők Stefánia testnevelő szintén egy akadálypályával készült, ahol tíz szörnyfigura összegyűjtése volt a fő feladat. Korom Norbert tanár úr digitális játékkal készült, egy Kahhot! feladatot szerkesztett a gyerekeknek. Ezt a feladatot Balázsné Németh Emese tanárnő bonyolította le az informatikateremnél.
A feladatok megoldását még nappali fényviszonyok között kezdtük el, de az akadálypálya utolsó állomásaira már alaposan besötétedett. Szerencsére ez senkit sem zavart, hiszen a zseblámpák és reflektorok használatával még izgalmasabb kalanddá vált a közös játék.
A nyolc állomás leküzdése után minden csoport egyszerre kapott rajzos feladatot Gadó Lóránt tanár úrnál, aki a tornaterem mellett várta a gyerekeket egy nagy reflektor alatt. Itt a regényből vett szörnyleírások szövegét értelmezve kellett egy-egy plakátot elkészíteni.
Mire elkészültek a rajzok, a gyerekek alaposan megéheztek, így kezdődhetett a regénybeli szörnyek végleges elpusztítása, vagyis a szörnyes szendvicsek elfogyasztása.
A vacsora közben kiértékeltük a csapatok menetlevelét, így a vacsora után már következhetett is az eredményhirdetés. Az oklevelek mellett a versenyzők egy kis édesség jutalomban is részesültek a kitartó és lelkes munkáért. Ezt követően a tábortűz fénye mellett volt alkalom egy kis beszélgetésre, de az előzetesen begyűjtött zenéknek köszönhetően, akinek kedve volt, énekelhetett és táncolhatott is.
23 óra körül elfoglaltuk a tornatermet, ahol előzőleg már berendezkedtünk az ottalvásra a tornamatracok és hálózsákok segítségével. A takarodó előtt még Mihályiné Lantos Erika helyi jógaoktató tartott egy lecsendesítő jógát, ami olyan jól sikerült, hogy az 5-6. osztályos gyerekek viszonylag gyorsan el is aludtak.
Másnap reggel 6.30-kor zenés tornával zárult a program, 7.30-kor mindenki egy kicsit fáradtan, de élményekkel megrakodva indulhatott haza.
Iskolánkban ez volt az második „Olvasás éjszakája”, amely elég sok tervezést, szervezést, felkészülést igényelt, de pedagógusaink a szokásos alapossággal, precizitással segítették a munkát. Ennek köszönhető, hogy játékosan javulhatott a szövegértés, szövegalkotás képessége, fejlődhetett a gyerekek logikája, a kreatív feladatok révén a képzelőerő és az esztétikai érzék is teret kaphatott, és a sportos feladatoknak köszönhetően az egészséges testmozgás sem maradt el. A csoportok között erősödött az együttműködés, javult a kommunikáció.

Lantosné Horváth Irén
humán munkaközösség-vezető